Tallózás a lejátszóban

A 60 éves Tamás Gábortól a magyar megmaradásig

24 máj. 2008

A 60 éves Tamás Gábor tartotta születésnapi és énekesi pályafutásának 50. évfordulós koncertjét. Nem először telt meg tiszteletére ez a szépséges terem, és nem először termett a legkedvesebb, legszívmelengetőbb babérokból itt Tamás Gábornak.
A koncertet a Duna Televízió támogatta, az a televízió mely elmondhatja, hogy sokat nyert Tamás Gáborral, hiszen ő nemcsak a Kívánságkosár című népszerű műsor kedvence, de a Duna Televízió szellemének emblematikus, határok felett mindenkit összekötő alakja is. Azt hiszem elmondhatjuk róla, hogy Tamás Gábor nem csupán előadóművész, hanem egy jelenség.
Amin érdemes elgondolkodni, az ennek a jelenségnek a magyarázata, és tanulságai. Mert a létrejöttéhez nem csupán egy különleges művészi és emberi kvalitásokkal megáldott személy volt szükséges, hanem az is, hogy az illető éppen magyarnak szülessen és éppen akkor és ott, amikor és ahol - 60 évvel ezelőtt - Tamás Gábor megszületett.
Életpályája is összefoglalója egy erdélyi generáció, azon beül is egy értelmiségi korosztály s még szűkebbre fogva a kört egy tehetséges, adni, alkotni, nemzetet szolgálni alkalmas ifjú nemzedék sorsának.
A hiábavaló próbálkozások a nemzeti elnyomás, a homogenizálás, minket egyre kisebb térbe szorító fullasztó falának áttörésére. A mégis megszülető első nagy otthoni siker. Aztán a hazai népszerűség évei, a Romániai Magyar Televíziónak tett szolgálatok, annak az űrnek a tudatos betöltése, melyet az erdélyi magyarság magyarul, magyartól, magyar szívvel igényelt. Végül pedig a csalódás, a fogyó levegő és a távozás kényszerű gondolata.A kádári Magyarország akkorra kifejlesztett taszítása (a fogyó magyarok könnyelmű, sőt bűnös szélnek eresztése), és a befogadó nyugat egyik legvonzóbb szigetének okos és tiszteletreméltó ölelése. És aztán fokozatosan emelkedő ottani pályája és sikerei. Művészi és anyagi megbecsültség.
És mindezek ellenére a hazavágyás. Az erdélyi ember örökbecsű kincse és keresztje. A szülőföld emberfeletti vonzása, az otthonmaradt közösség nélkülözhetetlensége, pontosabban pótolhatatlansága. Az örök erdélyi magyar varázslat, mely Apáczaitól máig megmaradt, csak már nem mindenki tudta megélni, mert sokan voltak, akik hazatértek volna, de nem lehetett, s aztán már késő volt. Idegen közösséget gyarapítottak. Otthagyták Erdély alkotóképességének, szellemének nyomait.
Ismét csak elgondolkodik az ember. A teljesen idegen környezet profitál, az anyaország elutasítja ezt a legnagyszerűbb lehetőséget s inkább távolkelet fiaival kacérkodik, a szülőföld új gazdái pedig elűzik az etnikai tisztogatás minden lehetséges módszerével. Hol tartana Románia, ha otthon lenne és alkotna, dolgozna Trianon óta megbecsülten és normális körülmények között legalább 4-5 milliósra gyarapodni képes magyarsága, együtt a másfél milliós szászsággal és a néhány százezer zsidóval. Ahogy a tréfa mondja, Bukarestben hátradőlhetnének és rendelhetnének egy Brágát (de akár Martinit is) a tablé mellé. A felesleges és homogenizációra kényszerítő erőszak helyett. Micsoda esztelenség ez a sokat vágyott európaitól elrugaszkodott szellem, mely Tamás Gábort is elűzte onnan, ahonnan elszakadni máig képtelen, ami miatt örökké szenvedni fog.
A Tamási Gábor-jelenség egyik titka azt hiszem éppen abban rejlik, hogy ő ezt a fájdalmat képes volt kincsekké varázsolni. A kereszthordásból szült szellemi vérrel és verítékkel kincset.
És természetesen elgondolkodhat, aki még hajlamos erre azon is, hogy íme, a könnyű műfaj mekkora fajsúlyt képes nyerni, ha a forrás ahonnan fakad ilyen tiszta és a cél, melyet szolgál ilyen szent. Akik a könnyű műfaj kedvelésén fanyalognak most csodát láthattak. Az Urániában a legegyszerűbb emberektől az értelmiségi elit legkiválóbbjaiig együtt tapsolt Erdély és az Erdélyt kedvelő anyaországi közönség.
A hetven éves Csép Sándor szép bevezető mondatai után a hangulat egyre fokozódott s a megszámlálhatatlan ráadás előtt Tamás Gábor őszinte és érző, értő szavakkal tett vallomást a Duna Televízió jelentőségéről s egyben közvetve saját ars poeticájáról is.
A koncert után a szűknek nem nevezhető közelállók köre, a világ minden tájáról összesereglett tisztelők, barátok és rokonok még sokáig együtt maradtak, és az együttlét öröme mellett szinte minden asztalnál terítékre került az összmagyarság örök gondja, a megmaradás.
Két dologban volt egyetértés mindenütt. Egyrészt abban, hogy a feladat emberfeletti, másrészt abban, hogy ha sok-sok Tamás Gáborunk lenne, akkor ez a feladat is könnyebb lehetne. Mert a művészet tudatformáló ereje nagy és az így éledő nemzeti tudat megmaradást biztosító ereje még ennél is hatalmasabb.
Most azonban ünnepelünk. És köszönetet mondunk Tamás Gábornak. Tehát lehetünk vidámak. Ezért soraimat is ilyen hangnemben zárnám: Mára úgy érezzük Dunának Oltnak valóban egy a hangja: a Tamás Gáboré! Isten éltessen Gábor!

Szász István Tas
Erdélyi Napló - 2008

Értékelés:
(0 szavazat)