Együtt!

Koncert. A jegyek hamar elkeltek és kevésnek bizonyultak. A jó pár évtizedet maguk mögött tudó, de korukat meghazudtoló ragyogó hölgyek és elegáns urak méltóságteljes csendben, szinte ünnepélyesen várták Tamás Gábor előadóművészt, aki dalaival már rég belopta magát a marosvásárhelyi közönség szívébe.

Érdemes volt figyelni a kiviruló arcokat, amint az énekes megszokott sármjával lépett a színpadra. Rekedt, de simogató hangja sokakból könnyeket csalt elő. Együtt voltunk Gáborral, együtt énekeltük a slágereket, nevettünk, kicsit politizáltunk, sok szép új dalt kaptunk, és sok-sok szeretetet adtunk cserébe. Taps, taps, vastaps! Tamás Gábor, aki szerint városunk közönsége a legcsodálatosabb, nem úszta meg könnyen, nem engedte ki „karmai” közül a marosvásárhelyi közönség. Elhangzott a „himnusszá” vált Gyere velem a Hargitára c. dal is. Ráadást ráadás követett. A mellettem ülő Székely Rozália gerberát hozott Erdély Koós Jánosának: „Nagyon szeretem, már gyerekkoromtól minden dala a szívemhez kötődött. Már rég elhatároztam, hogy el fogok jönni egy koncertjére. Most sikerült és boldog vagyok, hogy láthatom, hallhatom. Kedvenc dalom a Dónát úti orgonák és valahányszor ránézek az orgonáimra, ő jut eszembe.”

Tamás Gábor lapunknak elújságolta:

Stockholmban élek, a Németország és Svédország között közlekedő sétahajón dolgozom, énekelek, de már nem olyan sokat, mint eddig, mert mostanában egyre több meghívást kapok Magyarországra. Rengeteg fellépésem van a Duna Tévében, nemrég pedig a Budakeszi Székely Körnek voltam a vendége. Olyan hangulat volt, amilyent életemben nem éltem át.

— Mit jelent számodra, annyi évtized énekelés után, a szülőfölded közönsége elé lépni?

Ugyanolyan nagy ambícióval, szeretettel és odaadással készülök az új turnékra. Eszméletlenül emotív természetű vagyok, mielőtt a színpadra lépek minden alkalomkor úgy érzem, hogy belehalok. Ez az izgalom, ez a lelkiállapot, hogy minden jót át tudjak adni a közönségnek, teremti meg a leírhatatlan hangulatot. Talán ettől jók, sikeresek a koncertjeim… Ha a közönségem elvisz valamit magának néhány órára, napra, hétre ebből a hangulatból, ha ebből tud táplálkozni, akkor már úgy érzem, hogy megérte.

— Igaz-e, hogy Budapestre költözöl?

Nem hiszem, hogy egészen otthon érezném magam a mostani Magyarországon. Tizenegy éves koromtól úton vagyok, akkor indultam el az operával turnéra, és az óta ez az életem: pakolok és indulok itthonról haza (Stockholmból Erdélybe). Ha újra kezdhetném sem csinálnám másképpen. Boldog vagyok, hogy sikeres volt a pályám és annyi szépben lehetett részem.

Suba Köpeczi Júlia
Népújság, 2006. május 3.