Szinte egész Gömört lázba hozta ősszel a hír, hogy Tamás Gábor koncertet ad Kövecsesen. Eljön hozzánk, közénk, hogy lebilincslő személyes varázsának bűvkörében megmártózhassunk, feledve bút-bánatot néhány röpke órára, mi, e kies végek magunkra maradt magyarjai. Mintha hosszú vándorútjáról térne haza a világjáró fiú, úgy várta Gömör az erdélyi születésű, Svédországban élő énekest. Micsoda földrajzi háromszög! S benne a klasszikus magyar sors. A tehetséges kolozsvári fiú megnyeri a Román Televízió Ki mit tud vetélkedője első díját, neve egy csapásra ismertté válik az országban. És a nemzetisége is. Egy országelső magyar fiú! Szentségtörés Ceaucescu Romániájában.
A diktatúrák természetrajzához tartozik, hogy a látható arcokat megpróbálja átformálni, idomítani, kezessé tenni. Sportolók, művészek, kimagasló személyiségek örök keserű, végzetes sorsa ez. Tamás Gábor ígéretesnek indult énekesi pályája a hazai földön egyszer csak rögössé kezdett válni. Színházakból tiltották ki, színpadoktól botozták el, s végül, amikor személyes biztonsága is veszélybe került, külföldre távozott. A saját arcával! Így lett Kincses Kolozsvár szülötte hontalan magyar. S végül az élet győztese. Bár ez a népmesei fordulat sok fájdalmat, keserűséget és küzdelmet takar. Mi ne értenénk s éreznénk mindezt át? Mi, akikre itthon, a szülőföldön acsarkodik egyre a hontalanság réme? Talán innét ez a mély rokonérzés, ez a hazavárás.
A kövecsesi varázslatos est utórezgései sokáig nem haltak el Rozsnyó és Putnok között azoknak a lelkében, akik részesei voltunk egy közösségteremtő erő csodájának. Sokan voltunk a művelődési ház nagytermében. Tornaljáról, Rimaszombatból s a környék közel-messze falvaiból csak jöttek, áramlottak egyre az emberek, s eleve valami boldog várakozással, izgatottan, ünneplősen. Tudtam, hogy nem szokványos estnek nézünk elébe. Benne volt a levegőben. Vibrált és élesítette az érzékeket. Nem csalódtam. Nem csalódtunk. Attól a pillanattól, hogy Tamás Gábor megjelent a színpadon, az idő megállt, de legalábbis más lett a ritmusa.
Megjelent, és hozta magával a szeretetet. És nem lehetett ellene védekezni. Áradt és terjed, amíg be nem borított mindenkit. Sokoldalú tehetsége finom árnyalatai betöltötték a színpadot, nem hagyva egyetlen üresjáratú pillanatot sem. Töretlenül ívelő, jól felépített egyszemélyes műsorát táncbetétek tarkították fiatal vendégtáncosok előadásában, nagy sikert arattak összekötő szövegei, élettörténetei s kifogyhatatlan bölcsességű székely humora.
Voltak könnyek, s volt kacagás a nézőtéren. És varázslat, egy nem mindennapi művész és ember materializálódott szeretete.
Szinte eggyé váltunk művész és közönsége, mintha egy olvasztó tégelybe kerülve az érzelmek magas hőfokán arannyá olvadtunk volna össze. Az arany fénye ragyogott az arcokon, amikor búcsúzóul elköszöntünk egymástól. És mindenki ismerősnek számított, magyarországiak és itthoniak. Távoliak és közeliek. Szép volt az a kövecsesi este. Mint mindenütt azok az esték vagy nappalok, ahol Tamás Gábor jelen van kivédhetetlen szeretetével, csodaszép dalaival.
Tisztelt, nagyra becsült, nagyon szeretett művész úr, kedves Tamás Gábor! Köszönjük Önnek a feledhetetlenül szép estét Kövecsesen. Köszönjük, hogy elvarázsolta a lelkünket csodálatosan szárnyaló dalaival. Azt mondják, a dal a lélek hangja, s lélektől lélekig száll és semmi nem állhat az útjába. Az önkény egykor megtiltotta Önnek, hogy daloljon. S lám, hol van már az az önkény! Nincs sehol. Elenyészett! De az Ön dalai szabadon szárnyalnak lélektől lélekig szerte a világban, ahol magyarok élnek. Köszönjük Önnek példaértékű emberi tartását a zsarnoksággal szemben és hűségét magyar nemzetünkhöz. Erre a példára nekünk, felvidéki magyaroknak, most igen-igen nagy szükségünk van. Köszönjük, hogy eljött hozzánk.
Újra visszavárjuk.
Kovács Magda
Megjelent a B.Kovács István gömörológus által szerkesztett Gömörország (az északi magyar peremvidék fóruma) c. lapban (X.évfolyam, 4.szám, 2009 tél, 72.oldal )
